2019. október 13-án intézményünket hat pedagógus képviselte Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában immáron ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Világsakkfesztiválon. A szokásos sakkszimultán mellett a gyerekek számos sakkal kapcsolatos játékban vehettek részt. Míg a gyerekek állomásról állomásra haladva feladatokat teljesítve pontokat gyűjthettek, addig a felnőttek interaktív előadásokon vehettek részt. A programok gyerekközpontúak és sokszínűek voltak, melyek több területet is érintettek: képzőművészetet, sportot, tudományt, oktatást. Ami idén nagyon érdekesnek bizonyult a gyerekek számára, hogy marcipánból saját kezűleg alkothatták meg kedvenc sakkfiguráikat. Iskolánk pedagógusai közül, Stelénné Sárközi Edit tanító néni játékmesterként vett részt a fesztiválon. Iskolánk pedagógusai, akik részt vettek még ezen a rendezvényen: Farkas Győzőné, Izsóné Kicsák Éva, Bakos Istvánné, Végh Beáta, és Szántó Alexandra.

1 2 3 4 5 6 7